1.
Sokan kifogásolják, és támadják Jehova Tanúit emiatt (is).
Sajnos alapvető probléma, és sokan nem veszik figyelembe azt a tényt, miszerint azok a 'követelmények', amiket a társulat hirdet, és amit a gyülekezeti tagok igyekeznek a saját életükben megvalósítani, nem emberektől származnak, nem a - valamiféle egyeduralkodóként beállított - Vezető Testület elvárása, hanem Istené.
Elöljáróban, mielőtt megvizsgálnánk a Bibliában leírtakat, néhány dolgot muszáj tisztázni a jobb megértéshez. Nem fog minden jól hangzani, sőt! De az igazságot keressük, ehhez pedig reálisan, a maga valójában kell nézni a dolgokat.
Ha nem vagyunk képesek szembesülni a mindannyiunkat körülvevő valósággal, akkor nagyon nehéz lesz felismerni - elfogadni még annál is nehezebb - Isten tanácsait, útmutatását, figyelmeztetését, amikkel valójában nem korlátozni szeretne minket, hanem megvédeni. Például mitől? A csalódásoktól, a testi-lelki fájdalmaktól, a korai haláltól, a reménytelenség érzésétől, hogy csak néhányat említsek a mindannyiunkat érintő problémák közül.
----- o -----
A téma kibontása miatt vissza kell nyúlnunk az időben, de azt fontos megértenünk, hogy helytelen úgy gondolkodni: "De hát az nagyon régen volt! Akik régi korokban éltek, azoknak más volt... Máshogy gondolkodtak. Más volt az életük. Más kihívásokkal szembesültek. Mást várt el tőlük Isten." Ez nem igaz!
Istenhez való közeledés, szeretet, család, barátok, egészség, szabadság, otthon, munka, kikapcsolódás, finom ételek-italok, gyönyörű tájak, harmonikus környezet, béke, biztonság, nyugalom, stb. Ezek az alapvető értékek, amik valójában megelégedettséggel, boldogsággal töltik el az embert, ugyanazok, mint régen, és ezek az évezredek alatt semmi nem változtak! Egy műsorban hangzott el, ami a Facebook veszélyeiről szólt, hogy mi, ma élők, tulajdonképpen nem vagyunk mások, mint számítógépet használó neandervölgyiek. Ott a pont!
A Bibliát több, mint 3500 évvel ezelőtt kezdték írni, ami visszanyúlik az időben, és még régebbi korban történt (élet)helyzetekről, emberekről számol be. Miért kell nekünk ma élőknek figyelnünk a régi dolgokra (is)? Mert tanulhatunk a példájukból. "Ezek pedig mint példák történtek velük újra meg újra, és a mi figyelmeztetésünkre írattak meg" (1Kor 10:11)
----- o -----
A másik. Isten hihetetlen, számunkra felfoghatatlan mélységekben, részletességgel látja előre a dolgokat, így igazából nem létezik a számára olyan, hogy "véletlen". A Biblia Isten előretudásának nevezi ezt, ami nem keverendő az előre elrendeléssel; de az eleve elrendeléssel, vagyis az ebből eredeztetett előre megírt sorssal - amin sokak szerint úgysem tudunk változtatni -, meg végképp nem.
Persze sok tragédia, baleset a véletlen műve. Valaki rossz időben volt rossz helyen (Préd 9:11), vagy csak simán az emberi hanyagság következménye, nem pedig Isten nyomorít meg embereket, hogy ezáltal esetleg tanítson nekik valamit (karma); vagy a másik agyrém, nem Isten vesz magához ezáltal bizonyos embereket, mert szüksége van rájuk az égben. Badarság!
megjegyzés: Csak pár gondolat, Isten előretudásával kapcsolatban. A Biblia elkészült. Azon már nem lehet változtatni. Ez tény. De ez azt jelenti, hogy nem történhetett volna máshogy? De történhetett volna!!! 100 milliószor 100 millióféleképpen is (és ez az eredmény egy nagyon kis szám az összes lehetőségekhez képest), DE NEM TÖRTÉNT. A jövő sem! Vagyis nem a sors miatt jutunk oda, ahova, hanem mert Isten figyelembe vett minden lehetőséget és tudta/tudja mi fog történni...
De akkor nincs változó? Egy adott pályán kell végighaladnunk? Nincs saját, szabad akarat? De igen!!!
Biztos volt már olyan 'élményed', hogy megnéztél egy filmet, aminek nagyon szomorú vége lett, és amikor újra megnézted, volt benned egy kis remény, hogy talán a mostani alkalommal, máshogy végződik... hogy mégsem hal meg a főszereplő... De nem végződött máshogy. Meghalt a főszereplő. Ezt én passzív végnek nevezném.
A Biblia megíródott, de mégis van benne változó, és szabad akarat. Ez, hogyan lehetséges? Ez egyszerű.- írnám, de nem írom, mert nem is olyan egyszerű. A lényeg, hogy alapvetően az emberiség története van megírva, úgymond a menetrend. De, hogy mi egyénenként miképpen illeszkedünk ebbe a rendszerbe, az már rajtunk múlik. Csak. Tehát mi a változó? Maga az ember. Márpedig Isten senkiről nem döntött végleg!!!! Ő bízik bennünk egyénekben, és reménykedik, hogy végül jól döntünk. Vagyis ez egy olyan 'film', aminek bármikor változhat, és változni is fog a vége! Ezt aktív végnek hívom.
Alapvetően mik az emberek lehetőségei? Vannak, akik nem keresik Istent (ami késik, nem múlik, mert pl a halálos ágyon hihetetlenül sokan megtérnek); vannak, akik keresik Istent, de hamis isteneket találnak; és vannak, akik keresik Istent és meg is találják. De ez mégsem olyan egyszerű, mert sokaknak lesz második lehetősége, a feltámadás által, viszont sokan sosem fognak meghalni; és akkor még ott van az első feltámadás, meg a második halál... Mondom én, hogy ez nem is olyan egyszerű... De közben meg, igen.
----- o -----
Most akkor vissza a lényeghez, és vizsgáljuk meg mit találunk a Bibliában, Isten Szent Szavában a család vonatkozásában.
Már rögtön ez elején beleszaladunk egy konfliktusba, egy családi tragédiába, amiből sokat tanulhatunk és lefekteti az alapokat a későbbiekhez, de...
De mielőtt továbbmennénk, tisztázzuk a nagy hármasból - Kik vagyunk? Honnan jöttünk? Hová megyünk? - a másodikat. Ez azért is fontos, mert ezáltal tudjuk elhelyezni magunkat térben (akár családon belül is), és időben.
"Jézus mintegy harminc esztendős volt, amikor elkezdte működését. Köztudomás szerint József fia volt, ez pedig Élié; ... ez Enósé, ez Sété, ez Ádámé; ez pedig az Istené." (Luk 3:23-38)
Természetesen a mi családfánkban más nevek szerepelnek, de ugyanoda jutunk el a végén "... ez Ádámé, ez pedig az Istené." Tehát Kitől származik valójában minden ember? Ki hívott éltre minket, vagyis honnan jöttünk?
És ha ehhez hozzávesszük a következőt "(Isten) Az egész emberi nemzetséget is egy vérből teremtette, hogy lakjon a föld egész felszínén; meghatározta elrendelt idejüket és lakóhelyük határait" (Csel 17:26), akkor teljessé válik a kép, hogy valójában ki a mi Atyánk... és ki a szüleink Atyja, és ki a szüleink szüleinek az Atyja, és így tovább.
De árnyaljuk tovább a képet... A család fontos, de tegyük a szívünkre a kezünket, és legyünk őszinték: Pár 'elvetemültet' leszámítva, akik pénzt, időt, fáradságot nem kímélve kutakodnak az őseik vonatkozásában, egy átlagember nem ismeri, de ha ismerné is, érzelmileg semennyire sem kötődik a dédszüleihez (egyesek a nagyszüleiket sem ismerik közvetlenül!), nem is beszélve az ükszülőkről, szépszülőkről, vagy az ősökről. De ez visszafelé is igaz, vagyis nem sokan gondolnak, vagy ha gondolnak is, érzelmileg nem kötődnek a dédunokájukhoz, az ükunokájukhoz, szépunokájukhoz, a leszármazottaikhoz (lemenőikhez).
Vagy nézzük, hogy valójában kitől is kaptuk mindazt, amitől emberek vagyunk. Természetesen a szülőktől öröklünk sok mindent, mint pl szem-, haj-, bőrszínt, bizonyos alkati-, elmebeli sajátosságokat, de sajnos sokan különféle – köztük halálos – betegségeket is.
De kitől kaptuk az emberi formánkat? A kívül-belül csodálatosan működő, öngyógyító testünket, a szinte végtelen képzelőerővel rendelkező agyunkat, a gondolkodóképességünket, a tudásvágyunkat, a kreativitásunkat; a belső embert, a lelkiismeretet, a "szív rejtett emberét"; a szeretet, az öröm, a boldogság érezni-, kifejezni tudását... És még hosszan sorolhatnánk, hogy mennyi mindennel is rendelkezünk. Ezeket valójában mind-mind Istentől kaptuk, és nem a természet szerinti szüleinktől. Persze gyorsan hozzátéve, hogy nélkülük nem létezhetnénk… És sajnos sokan nem is léteznek. Gondoljunk csak az abortuszra.
Itt újra van megjegyezni való. Nézzük meg egy gyermek születését, illetve meg nem születését.
Optimális esetben egy házasságban élő férj és feleség tudatos, előre eltervezett, a gyermek születésének nehézségeivel tisztában lévő, és annak terheit felvállaló közös döntés kellene, hogy legyen.
Sajnos az esetek túlnyomó többségében ez nem így van, és ezt nagyon sok minden bizonyítja. A megszámlálhatatlanul sok abortusz, a már megszületett gyermekek megölése, "jobb esetben" intézetbe adása, adoptálása, ill. az éhező, fázó, ellátatlan, nincstelen gyermekek sokasága.
Vagy gondoljunk csak arra, hányszor fogan gyermek ital, kábítószer, erőszak hatására szerte a világon.
Persze meg kell említenünk a legnagyobb 'tábort', vagyis azokat, akik az esetek túlnyomó többségében az előre nem tervezett, véletlenül született gyermekeket felvállalják, és szeretetben felnevelik. Teszik ezt sokan annak ellenére, hogy nem élnek törvényes házasságban, csak élettársi kapcsolatban, vagy talán pont a gyermek születése hoz össze lazább kapcsolatban élőket. De itt említsük meg azokat is, akik egyedüli szülőként birkóznak meg a feladattal, mások hibájából, vagy önhibájukból, vagy tudatosan az egyedülállóságra tervezve, szingliként.
Azonban, ha még jól is indulnak a dolgok, rengeteg probléma adódhat a későbbiekben, úgymint családon belüli erőszak, szexuális zaklatás, pedofília, vagy különböző okok miatt széthulló családok, ami rengeteg fájdalmat okoz mindenkinek, kiváltképp a gyermekeknek.
Most fordítsuk meg. Ha a gyereknevelés első szakaszát ’túléli’ a gyermek, onnantól kezdve szinte magától nő. Rengeteg gyerek nő fel a szükséges minimum ellátás mellett, és/vagy a szülők szeretete nélkül. De, ha ezeket meg is kapja (gondoskodás, szeretet), a sok munka, a TV, a számítógép, a videó játék, saját hobbi, vagy bármilyen más, egymástól külön szervezett saját programok, stb. miatt, nagyon keveset van együtt sok család. Aztán a gyerekek már tizenévesen elkezdenek önállóságra, függetlenségre törekedni, jönnek a generációs ellentétek, lázadás, aztán kiröpülnek saját családot alapítanak, az ország másik végében, de akár más országban, és…
És még nagyon sokáig lehetne folytatni a sort, de úgy vélem jól látható, hogy mit is próbálok körvonalazni. A család intézménye erősen korlátozott. A rengeteg probléma miatt, nem működik megfelelően… nem működhet megfelelően. De, ha minden flottul működne is, és egy hatalmas boldogság az egész – családi – életünk, akkor is véges az életidőnk, és elkezdődik sorban a szeretteink elvesztése. Ha minden ’jól’ megy, akkor sorban, ha nem, akkor a szülő temeti a gyerekét, de bárhogy legyen is, amikor belép a halál az életünkbe, akkor a boldogságnak vége. Egyesek számára végérvényesen...
És még egy: Kikkel vannak tele a börtönök, akár súlyos, életellenes bűncselekmények miatt is, amit talán egy vagy több hozzátartozójuk ellen követtek el? Nagyszülőkkel, szülőkkel, fiakkal, lányokkal, unokákkal, unokatestvérekkel, nagybácsikkal, nagynénikkel, stb.
Az első részt, a bevezetést a következőkkel zárnám: A család nagyon fontos, de Istent nem volna szabad kihagyni belőle! Neki is a családtagunknak kellene lennie, vagyis úgy egységes egy család, ha Istennek is jut benne szerep.
A Biblia ír a hármas kötelékről (Préd 4:12), ami nagyon nehezen szakad el. Kétféle módon képzelhetjük el, de nekem a "B" verzió tetszik jobban :)
E szerint képzeljünk el egy háromszöget, aminek a felső csúcsán Isten van, az egyik alsó csúcsán a férj, míg a másikon a feleség (persze ide bármelyik családtagot beilleszthetjük). Ha jönnek a problémák, és megromlik a kapcsolatunk, mi történhet? Apu-anyu összeveszik és elszakad a kötelék köztük? Igen ám, de közben mindketten kapcsolódnak a saját águkon keresztül Istenhez. A Biblia tanítása, vagyis Isten tanácsai pedig segíthetnek a megbékélésben, hogy a családtagok újra egymásra találjanak.
A másik lehetőség: Elszakad a kötelék az egyik családtag és Isten között? A másik családtagon keresztül még mindig össze van kapcsolódva Istennel, aki segítheti a párjának visszatalálni a helyes útra. Tehát eltudni el tud szakadni a hármas kötelék, de csak nehezen, mert az nagyon ritka, hogy egyszerre szakadjon el mind a három kötél.
2.
Két megjegyzés a tényleges tanulmányozás előtt:
1. Természetesen a Biblia az etalon, de sokan ellenérzéssel viseltetnek az ÚVF-al kapcsolatban, ezért többnyire a protestáns revideált Bibliából idézek. (ha más fordításból idézek, azt jelezni fogom, és ez az egész oldalra, minden témával kapcsolatban értendő)
2. Miért íródott a Biblia? A mi oktatásunkra:
"A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre; hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített." (2Tim 3:16,17)
És ezt többek közt, hogyan teszi? Alapelvek és példák sokaságával.
Az alapelvek lényege, hogy egy konkrét eset kapcsán fogalmazódnak meg, de az élet más – akár egymástól független – területeire is alkalmazgató.
Csak egy példa: Nyilván mindenki számára ismerős „Jézus erre kijelentette: "Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami az Istené.", de ez nem csak az uralkodókkal kapcsolatos, hanem a családon belül is! Vagyis adjuk meg a családtagoknak, ami a családtagoknak jár, gondoskodás, szeretet, tisztelet, megbecsülés, hűség, de közben adjuk meg Istennek is, ami az Istené.
És itt ragadnám meg az alkalmat, hogy elmondjam az írásom célját – már, ha eddig nem lett volna nyilvánvaló: 1. Isten szerepe a családokban. 2. Mi történik, ha figyelmen kívül hagyjuk Istent, és a rendelkezéseit. 3. Isten, családokra vonatkozó tanácsainak a megismertetése, és ezeknek a tanácsoknak az alkalmazása.
És még egy: Lehet Isten nélkül élni? Igen... De mégsem, mert akik tagadják is Őt, azoknak is van lelkiismeretük, amit Istentől kaptak! "Mert amikor a pogányok (ateisták), akik nem ismerik a törvényt, természetes eszük szerint cselekszik azt, amit a törvény követel, akkor ezek a törvény nélküliek önmaguknak szabnak törvényt. Ezzel azt bizonyítják, hogy a törvény cselekedete be van írva a szívükbe. Erről lelkiismeretük és egymást vádló vagy éppen védő gondolataik együtt tanúskodnak majd" (Róma 2:14, 15)
És újra, más megközelítésből: Lehet Isten nélkül élni? Igen. Címszavakban: Könny. Halál. Gyász. Jajkiáltás. Fájdalom. Csak gondolj a saját életedre, vagy nézz meg egy híradót. Na ennek fog véget vetni Isten! (Jelenések 21:3-5)
A példák szerepe:
"Mert amit korábban megírtak, a mi tanításunkra írták meg, hogy az Írásokból türelmet és vigasztalást merítve reménykedjünk." (Róma 15:4)
"Mindez pedig példaképpen történt velük, figyelmeztetésül íratott meg nekünk, akik az utolsó időkben élünk." (1Kor 10:11)
----- o -----
Lombikbébi. Béranyaság. Adoptálás. Ezek a fogalmak kétségkívül rosszul hangzanak elsőre, de gondoljunk csak Jézusra. Isten a fiát egy megtermékenyített petesejtbe kódolta és így ültette be Máriába, vagyis Mária más gyerekét hordta ki, majd nevelte fel. Józsefnek pedig végképp nem volt semmi köze a fogantatáshoz, így őrá még inkább elmondható, hogy örökbe fogadta más gyerekét, amikor magához vette Máriát. Ezt azért fontos, mert mint minden másban, ebben is Jézus Krisztus a legjobb példa a számunkra. Persze Jézus személye, fogantatása senki máséhoz sem hasonlítható, mégis úgy érzem, ebből a példából jól látszik, hogy milyen viszonyban is állunk... pontosabban milyen viszonyba kéne állnunk családtagjainkkal, és Istennel.
------ o -----
Azt szokták mondani, "Ha lehet, ne Ádámtól és Évától...", vagyis fogjuk rövidre. A mi esetünkben azonban kénytelenek vagyunk Ádámtól és Évától indítani, hiszen ők voltak az emberiség történetében az első család.
A vizsgálódásunk szempontjából fontos versek lesznek az 1Móz 2:7-9, 16-18, 21-24, majd pedig az 1Móz 3:1-13
"Azután megformálta az Úristen az embert a föld porából, és élet leheletét lehelte orrába. Így lett az ember élőlénnyé." (pontosabb fordítás szerint "élő lélekké" - de hogy ez miért fontos, arra más téma boncolgatásakor térnék ki)
"Mély álmot bocsátott azért az Úristen az emberre, és az elaludt. Akkor kivette az egyik oldalbordáját, és húst tett a helyére. Az emberből kivett oldalbordát asszonnyá formálta az Úristen, és odavitte az emberhez. Akkor ezt mondta az ember: Ez most már csontomból való csont, testemből való test." - És ebből válik nyilvánvalóvá, miképpen lehetséges a Cselekedetek 17:26-ban megfogalmazott "egy vérből" teremtette Isten az egész emberiséget. Tehát nem Ádám és Éva közös leszármazottai vagyunk, hanem minden ember - köztük Éva is - Ádám "véréből" lett.
Remélem ezzel mindenki számára kerek lett az eredetünk története, és láthatóvá vált, hogy valójában a mi igazi Atyánk, maga Isten akit bár nem látunk, mégis közel van hozzánk és figyel ránk. A következő versek is ezt bizonyítják:
„Hiszen tudja, hogyan formált, emlékszik rá, hogy porból lettünk.” (Zsolt 104:14) – Ténylegesen csak Ádám lett 'porból' formálva, mint olvashattuk, már Éva sem, de mégis, ránk, leszármazottakra is vonatkozik ez. És, hogy Éva első gyermekétől kezdve születés által szaporodunk, az nem érvényteleníti a kezdeteket… a kezdetünket, az eredetünket.
„Te alkottad veséimet, te formáltál anyám méhében. …
Csontjaim nem voltak rejtve előtted, amikor titkon formálódtam, mintha a föld mélyén képződtem volna. Alaktalan testemet már látták szemeid; könyvedben minden meg volt írva” (Zsolt 139:13, 15, 16a) – Tudom, hogy ez a vers – főleg a folytatása -, sok kérdést vet fel, és látszólag ellentmondásba kever az eleve elrendelésről írottak kapcsán, de most mégsem mélyednék bele, mert ez több ismerethalmaz összehangolását igényli, most viszont csak az alapokat fektetjük le.
„Bőrbe és húsba öltöztettél, csontokkal és inakkal szőttél át. Élettel és szeretettel ajándékoztál meg, és gondviselésed őrizte lelkemet.” (Jób 10:11, 12) – Vagyis, annak ellenére, hogy a hús-, vér-, természet szerinti szüleinktől kaptuk az életet, Isten már a fogantatásunk pillanatától tud rólunk. Tehát nem a megszületésünktől tekint ránk élőként, hanem már a fogantatástól kezdve az anyaméhben is azok vagyunk. Ezért az abortusz gyilkosság, amiről régen a Törvényben is írtak: "Ha ... úgy meglöknek egy terhes asszonyt, hogy az idő előtt megszül, de nagyobb szerencsétlenség nem történik, akkor bírságot kell fizetni aszerint, ahogyan az asszony férje megszabja, és bírák előtt kell azt megadni. Ha viszont nagyobb szerencsétlenség történt, akkor életet kell adni életért. Szemet szemért, fogat fogért..." (2Móz 21:22-24a)
És mi bizonyítja még, hogy valójában porból lettünk, vagy por vagyunk? "Porból lettünk, porrá leszünk..."
"Ha csak magával gondolna (Isten), visszavenné magához lelkét és leheletét, egyszerre kimúlna minden test, és az ember visszatérne a porba." (Jób 34:14, 15)
----- o -----
Most, hogy beazonosítottuk Ádámot és Évát, nézzük, mi is történt a bűnbeeséskor. Mindketten elkövettek egy-egy hibát, amik mind a mai napig az embereket sújtó két legnagyobb probléma, az Istenhez való közeledés szempontjából.
megjegyzés: Sokan a szexet tartják az eredendő bűnnek, de ez nem igaz. Hiszen Isten elvárása volt velük szemben, hogy "Szaporodjatok, sokasodjatok, és töltsétek be az egész földet.", szerintem pedig ez szex nélkül nehezen ment volna.
De felhívnám a figyelmet a különbségre. Miután Ádám és Éva "mindentudók" lettek, "akár az Isten", észrevették, hogy meztelenek. Micsoda, évtizedekig ez nem tűnt fel nekik?...
Ez mit jelent(het)? A világ legszebb nője és a világ legjobb pasija (és nem azért, mert nem volt rajtuk kívűl más), tök meztelenül jöttek mentek egymás mellett évtizedeken keresztül és nem ugrottak egymásra... Ezt miből tudhatjuk? Mivel tökéletesek voltak, ha szeretkeztek volna egyből lett volna gyerekük. Nem lett. Vagyis nem voltak együtt. Úgy.
És ebből mire következtethetünk? A szex nem szervesen az élet része egy tökéletes teremtmény számára, és nem szükséges boldogsághoz. Vagyis a szex, mint sok minden más is, az Istentől elidegenedett emberek pótcselekvésévé silányult. Gyorsan hozzátenném, jelenleg nem elítélendő módon, amíg házastársak közt zajlik.
És még egy bizonyíték, hogy a szex nem szükséges a tökéletes boldogsághoz. Lásd Istent, Jézust, az angyalokat, akik évmilliárdok alatt ezt soha nem tették. Bár az angyalok egy része ezt máshogy gondolta. És ez mit eredményezett? Még jobban megrontották a földön uralkodó, amúgy is rossz állapotokat, aminek a vége a vízözön lett, ami több százmillió ember halálát okozta. Bár ezek az angyalok (szellem)testileg megmenekültek, de mégis elbuktak, és Isten rendje ellen lázadóként Sátán oldalára álltak.
